Guadalajara nagyjából 6-7 óra alatt érhető el busszal Mexikóvárosból, vonatközlekedés az országban nincs, csak 2 helyen, az is a turistáknak, szóval a távolsági busz a legelterjedtebb közlekedési mód, no meg a belföldi repülő. Rengeteg busztársaság ajánl járatokat az ország minden pontjára. Guadalajaráig kb. 10.000 Ft-nak megfelelő forintba kerül a jegy, de ez a prémium kategória ( az economy class nem sokkal olcsóbb). Viszont a busz olyan belülről, mint egy jobb repülő: felszállásnál szendvicset és üdítőt adnak, az ülésekhez kényelmes, kinyitható lábtámasz tartozik, persze légkondi, külön női-férfi WC, és minden ülés támlájában beépített TV, amin lehet filmet nézni, zenét hallgatni, játszani, stb. És a legjobb, van wifi, méghozzá működő!!!
Haziel egy emeletes - kis kertes házban lakik fogorvos szüleivel, így az előtérben megbújó fogorvosi minirendelőn már nem lepődtünk meg. Saját szobát is kaptunk! Rögtön első nap tettünk egy sétát a belvárosban, ami ugyan szép, de csak ezért nem jönne el ide az ember. Beültünk a város legrégibb kocsmájába (Cantina la Fuente), egy sör és ittlétünk első tequilája kíséretében. A western kinézetű és hangulatú helyen középen egy emelvényen zongorista játszott, a vendégek meg kórusban énekelték a mariachi-dalokat.
Az ebédet a San Juan de Dios piacon fogyasztottuk el, első osztályú volt, igazi piaci nyüzsgéssel. Haziel bébikora óta jár ide, azt mondja, a turisták félnek itt étkezni, de nekünk az égvilágon semmi bajunk nem lett az ételtől, ellenben isteni finom volt! A piac egész évben, minden nap nyitva van, a rengeteg beülős hely mellett millió szuvenírt is lehet vásárolni.
Haziel és én, a piacon, ebéd közben
A sétálóutca eleje
Az egyik legjobb dolog itt, hogy lépten-nyomon utcán táncoló emberekbe botlani!
Este Haziel barátaival bandáztunk, söröztünk, énekeltünk, ők gitároztak, aztán én sajnos végérvényesen bealudtam, de ők még továbbmentek valami zenés-táncos mulatságba, ahol kubai élőzene szólt.
Vasárnap, június 19-én apák napja volt, ezért a család elvitt minket egy nagyon népszerű helyre ( El Canelo) a város szélén. Úgy képzeljétek el, mint egy kb. ezer fő befogadására képes fedett grillteraszt. Az ezer főből két turista volt: mi.
A pult mellett egy kőmedence, szabad tűzön süldögélnek benne a nyársra húzott kecskék (borrego), mi is ezt ettük, elképesztő finom volt! Az asztalok között mariachi-zenészek járkálnak ( a mariachi egyébként ebből a városból származik), illetve még két másik tradicionális zenekar. Az étterem mögött pedig egy gigantikus játszótér van kiépítve a gyerekeknek, jó kis forgóhintával, hogy amit a picik megettek, az a forgóhinta után gyorsan ki is jöjjön:)
Háttérben a "minigrill"
Pózolj mariachi-zenészekkel
Haziel és családja
Nagy szerencsénkre Haziel elvitt minket egy olasz barátjához, Alessandróhoz, aki nagy világutazó hírében áll, mellesleg van egy olasz fagyiboltja, ahol mi is betoltunk némi gelato-t. Alessandro nagyon felpörgött, amikor megtudta, hogy két magyar lánynak kell tanácsot adnia utazás-ügyben, és bő egy órát magyarázott spanyolul, itt-ott olasz felkiáltásokkal fűszerezve, és gyakorlatilag újratervezte a hátralévő két hét programját. Ő már sokszor bejárta a Yucatánt, ismeri Mexikó déli részét, ajánlott nekünk szállásokat, útvonalakat, hol mennyi időt töltsünk, közben kiabált, hadonászott, amolyan olaszosan, mi meg csak győztük kapkodni a fejünket. De úgy néz ki, Alessandrónak köszönhetően nagyon patent útitervünk lett!
Az utolsó napunkat Tequila városában töltöttük, igen, innen indult világhódító útjára a "mexikói pálinka", de ennek külön bejegyzést szentelek, csak várjatok:)
Haziel családja nagyon kedves volt hozzánk, igazán otthon éreztük magunkat náluk. Az anyukája különösen cuki, nem nagyon tudott angolul, úgyhogy spanyolul szenvedtem, amit annyira értékelt, hogy minden második mondatával megdicsérte, hogy milyen nagyon jól beszélek spanyolul (erős túlzás), illetve megköszönte az erőfeszítést, hogy egyáltalán megszólaltam az ő nyelvükön. A mexikóiak nagyon értékelik, ha az ember spanyolul szól hozzájuk, először is rögtön megjegyzik, hogy milyen jól beszélsz spanyolul, annak ellenére, hogy micsoda nehéz nyelv. Ja, csak mert ők nem tanultak még németet...:)
Utolsó este sétáltunk egyet a kimondhatatlan nevű Tlaquepaque ( nahuatl nyelven azt jelenti: "a hely az agyagföld felett" ) negyedben, mely szintén külváros, de megőrizte régi stílusát, és nagyon híres kézműves termékeiről, na meg a mariachi bandáiról. Ha ezt előbb tudjuk, nappal is eljövünk ide. A végtelen hosszú sétálóutcát galériák, éttermek, kávézók szegélyezik, egy előkelő nyugat-európai város benyomását keltve.
Három nap nagyon kevés volt itt, Haziel méltatlankodott is, hogy miért nem legalább egy hétre jöttünk? De nekünk sajnos sürgős repülnivalónk volt, az úticél a Yucatán-félsziget, egész pontosan Tulum városa, a Karib-tenger partján. A tequilás bejegyzés után innen jelentkezünk:)
Babi néni és Gordito, a kis kövér mariachi-zenész
Mariachik és táncosok szobra egy étterem előtt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése