A mexikói közlekedésről - Dia tollából

Még az utazás elején érdemes eldönteni, hogy az ember Mexikó melyik részét kívánja jobban felfedezni, valamint a strandolást vagy inkább városnézést részesíti előnyben. Mi szerettük volna ezt vegyesen átélni, így döntöttünk a hátizsákos túra mellett, ami egy kicsit több szervezést és belföldi utazgatást igényel, mint 3 hét egy cancuni luxusszállodában . A programok összeválogatása után, Mexico Cityt választottuk kiindulópontul. Közvetlen járat sajnos nem indul Budapestről. Az eredeti menetrend szerint Párizsban szálltunk volna át, de a sors (vagyis a franciák sztrájkja) úgy döntött , hogy nem ott fogunk. Egy kisebb lelki megingás után ott helyben sikerült még gyorsan újrafoglaltatnunk a repjegyet, így végül 12 óra alatt Londonon keresztül értük el úti célunkat.

Leszállás után hamar felvettük csomagjainkat, és elindultunk a kijárat felé. Útközben elhaladtunk sok taxi társaság standja mellett, amikből az egyik jegyeladónő kissé erőszakos kiabálására és integetésére odaléptünk egyhez. Bizony, jól olvastátok, jegyet kell venni a taxiba. Mexico City zónákra van osztva, mi a Zócalo környékére utaztunk, így ez 120 pesoba került.  (állítólag a reptéri taxisok dolgoznak a legdrágábban) Egy blokkal a kezünkbe kisétáltunk a reptér elé, ahol rögtön odajöttek hozzánk és odakísértek egy taxihoz.  Az utazás rendben zajlott, a bácsi mariachi zenét hallgatott, meghozva ezzel kedvünket az itt tartózkodáshoz.

Mexikóban a taxi nagyon olcsó, összehasonlítva az európai árakkal. Viszont szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy veszélyes is lehet. Aki nem tud jól spanyolul, illetve biztosra akar menni, az inkább a hotelből, vagy mexikói ismerőssel hívasson taxit.  Egy időben sok volt a taxis bűncselekmény, valamint taxióra hiányában történtek nagy pénzbeli lehúzások. Ezeket mára már rendszeres ellenőrzéssekkel nagy részben visszaszorították (minden sofőr nyakában vagy az autóban kiakasztva kell lennie egy hivatalos, laminált, hologrammos engedélynek).

Jó tanács: Létezik egy taxitársaság, ami csak nőket és gyerekeket szállít. Ezek az autók pink-fehér színűek, CDMX felirat szerepel rajtuk, rendelkeznek követőrendszerrel, és vészjelzőgombbal. Mint megtudtuk, erre az intézkedésre azért volt szükség, mert számtalanszor jelentettek be eseteket, ahol a taxisofőrök flörtöltek, ajánlatokat tettek vagy akár szexuálisan zaklattak női utasokat.  

Mivel a Zócalo közelében laktunk, számunkra gyalog elérhető volt sok látnivaló. Érdemes is egy kicsit sétálgatni, eltévedni, ezáltal a spanyol nyelvet gyakorolni. Nagyon hasznos szókincset lehet gyűjteni, ha az ember odafigyel a kiírásokra és elkap egy-két szót a mellette kávézótól.

Mexikóváros hatttalmas. A kijjebb eső látványosságok eléréséhez a metrózást választottuk. Egy jegy 75 Ft, és feljogosít átszállásra is.

Babi néni a budapesti metró plakátjával

Mexikóvárosban 12 metróvonal van, ezzel a legnagyobb  és legforgalmasabb metróhálózat Mexikóban és a 2. Észak-Amerikában (a sorban rögtön a new york-i után áll). A csatlakozások jók, de néha akár 10-15 perc sétát is igényel egy-egy átszállás egy csomóponton. Körülbelül 1 percenként jár a metró, nem csoda, hiszen hatalmas embertömegeket mozgat meg ez a közlekedésforma. De ez még nem minden. Az állunk majdnem leesett a csodálkozástól, amikor láttuk, hogy  a nőknek és a gyerekeknek (12 éves korig) a peronon külön egy paravánnal leválasztott várakozórész van kialakítva, valamint az első 3 metrókocsiba CSAK ők szállhatnak. Mindezt a folyamatot rendőrök kontrollálják és szigorúan felszólítják a férfiakat, ha azok akarva-akaratlan betévednének a tiltott zónába. Ez az intézkedés elindított bennünk néhány gondolatot, vajon miért is lehetett erre szükség, de igyekeztünk ezeket hamar elhessegetni. Valamint elég feltűnő volt, hogy rajtunk kívül kevés európai kinézetű turistát láttunk odalenn. A délelőtti órákban a metrózás egy egész tűrhető utazási forma, a munkaidő leteltével viszont szó szerint szorossá válik a helyzet. Persze aki kedveli a hering-party-t, annak meleg szívvel ajánljuk, nem fog csalódni. Elképesztő, ahogy az emberek két karral a felső ajtófélfába kapaszkodva igyekeznek, az amúgy sem papírvékony testüket bepasszírozni (vagy bepasszíroztatni) a többi, tetrisz szabályainak már-már kínosan megfelelően álló ember közé. És akkor elindul a metró… Azt vallom, hogy minden rosszban van valami jó is, de ebben a szituációban nehezemre esik egyet is megnevezni. Mindenesetre, ha valaki ilyenbe kerül, nagyon vigyázzon az értékeire, mert nagy a lopásveszély!

Csak nőknek és gyerekeknek!

Mit rejt még a metró? Egyik utazásunk alkalmával egy aluljáróban koncertbe futottunk bele. Egy banda játszott nagyon ritmusos latin zenét, arra pedig random járókelők ropták, de nem is akárhogyan! Először azt hittük, hogy valami flashmob, de hamar rájöttünk, amikor csak úgy felkértek minket is táncolni, hogy erről szó sincs. Abban a pillanatban lefutott előttem a kép, amikor koszorúcskára készülés közben a tánctanárnő kántálta az egy két csa –csa- csá-t, de rájöttem, hogy ennek itt nem sok hasznát fogom venni. Így a kétfogú bácsikának nemet intve, inkább szerényen meghúzódtunk a hátsó sorokban, mint egyetlen európaiak.

Buli van a metróban!

Gudalajarába az Omnibus de México társasággal jutottunk el. Buszaikra jegyet az Autobuses del Norte-en lehet venni,  9750 Ft. Javasolt az indulás előtt egy fél órával megjelenni. Van lehetőség leadni a cuccokat, akkor ők bepakolják. Mi csak felszállás előtt adtuk oda a busz mellett. A jegy itteni viszonylatban nem volt olcsó, cserébe a szolgáltatással nagyon is meg voltunk elégedve. Beszálláskor kaptunk kis útravalót (üdítő, szendvics), valamint a buszon nagyon kényelmes, széles ülések, működő WC ( ez nagyon fontos egy hosszabb útnál), TV az előttünk levő ülésbe beszerelve. Kb. mint egy repülő, csak a főúton haladt és nem szállt fel.

A városok közti közlekedés itt Mexikóban legtöbbször buszokkal valósul meg. (hacsak nincs tüntetés és blokád, lásd lejjebb). Vonattal csak teherszállítás lehetséges. Természetesen, akinek van bátorsága kibérelni egy kocsit, mert úgy érzi, könnyen alkalmazkodik az itteni sportos és helyenként igencsak sajátos közlekedési viszonyokhoz (Haziel szerint az index csak dísznek van beépítve az autókba), az autópályákon eljuthat A-ból B-be. Mi ezt inkább hanyagoltuk.

Guadalalajarán belül szerencsénk volt, Haziel sokfele elvitt minket autóval, vagy Uberen keresztül rendelt taxit. Ez hasznos, és sokkal olcsóbb, de kell hozzá egy kis bevállalás.

Utazás közben megtapasztaltuk, hogy Mexikóban kicsit máshogy mennek a dolgok az utazás terén, mint Európában. Ami nekünk térképen nagyon közeli városnak tűnt,és kilométerben sem volt messze,  az a valóságban akár 5 óra buszozást is jelenthetett. Mindemellett utazásunk közben kitört egy kisebb polgárháború Oaxaca államban, ami azt jelentette, hogy ezt az államot lezárták, valamint az országban több helyen blokádot alakítottak ki az főbb útvonalakon.

Mexikóra nem jellemző hogy mindent zack- zack elintéznek (ahogy ezt a németek pl elvárják). Itt inkább a dolgok úgy mennek hogy: zack..siesta…zack…fiesta, cerveza…zack. Fogalmazzunk úgy, hogy nem tépik ki a hajukat idegességükben. A jelmondatuk: „No te preocupes” azaz kb. Ne aggódj, majd csak lesz valahogy. És mindig lett is valahogyJ

Ezek után megváltoztattuk az útitervet és Gudalajarából a Volaris légitársasággal 2 óra 15 perc alatt eljutottunk Cancúnba. A jegy 30.000Ft-ba került, a jegy árában benn volt a feladandó csomag és a két kézipoggyász. Cancúnból közvetlen buszjárat nem indult Tulumba, egyszer át kellett szállni Playa del Carmen-ben. Jegyet a buszra mindig a jegyeladó irodában, nem a buszokon kell venni.

Tulumon belül a közlekedést gyalog illetve biciklivel oldottuk meg. Biciklibérlés a város több pontján lehetséges, van ahol a hostel ingyen ad egyet. Ennek szállásfoglaláskor érdemes utánaolvasni. A biciklibérlés ára mindig ránézésre megy, mennyire európai az ember, illetve mennyire szépen tud mosolyogni.

Egy palenquei esti járatra (OCC busztársaság) már előre vettünk helyjegyet. Mivel a társaság 1,5 órát késett, és már az éjszaki járat is beállt, kisebb ráfizetéssel gyorsan kicseréltük a jegyünket és felszálltunk inkább arra. Ez egy jó választásnak bizonyult, mert kb. 4en utaztunk rajta, így volt helyünk kényelmesen a 10 és fél órás utat végigaludni.

Mivel a palenque-i szállásunk a dzsungel közepében volt ( El Panchán a neve), így legegyszerűbb volt taxit bérelni (900ft). Kis pihenő után még aznap felmentünk a kb. 3 km re levő maja romvároshoz. A tábor kapujában kisbusz ( colectivo) vesz fel (150Ft) és visz fel a hegyre. Ezt a buszt valaki nyugodtan útközben is leintheti, ha nincs kedve tovább sétálni a meredek útvonalon.

Colektivók: Ezekről annyit kell tudni, hogy gyűjtik az embereket bizonyos útszakaszokra, illetve különböző túrákra. Relatív olcsók. Egy kocsiban 14 ember, légkondi. Igazából nagyon kényelmes közlekedési mód lenne, ha a vezetőik nem Forma1 –es pilótának képzelnék magukat és nem 100-zal vennék be a hegyvonulat peremén futó kanyarokat. Valamint itteni utazásaink során megállapítottuk, hogy a világ fekvőrendőreinek ¾-ét itt a mexikói hegyekben fektették le. Kb. 20 méteren kettőt. Ezek között a colektivók sofőrjei gyorsulási versenyt rendeznek, majd gyorsan befékeznek, mozgásra késztetve ezzel a gyomortartalmunkat. Egy elég szédítő egy utazás. Nah de erről majd a Palenque blogban hosszabban.

A terveink szerint Palenque-ból az ADO busztársasággal utaztunk volna ( 7óra) át San Cristóbalba. Sajnos a tüntetők lezárták a főbb közlekedési útvonalakat, így nem indultak buszjáratok aznap, és nem is tudták megmondani, mikor oldódik fel a blokád. Ráadásul az ADO közölte, hogy ez nem az ő hibájuk, nem adják vissza a pénzünket, majd aranyosan hozzátették, hogy beválthatjuk más utazásra 6 hétig. Hiába magyaráztuk, hogy 4 napon belül hazamegyünk, nem voltak túl segítőkészek. Erre mondják azt hiszem, hogy Bienvenidos á México!

Node sebaj, mindig van egy „B terv”. Fogunk egy colektivót,ami átutazott az őserdő hegyeinek szélén, kb. hasonló vezetési stílussal, mint amit fönt leírtam. Elmentünk Ocosingoig (ez körülbelül félút), ott gyalog átsétáltunk a blokádon, majd beszálltunk egy másik colektivóba. Három Miatyánk és pár fohászkodás a gudalupei Szűzanyához, 5 óra alatt megérkeztünk San Cristóbalba.

San Cristóbal gyönyörű, érdemes sétálgatni, semmi sincs messze, kiváltképp a kézműves vásár, ahol jól bevásároltunk.

San Cristobálból az ADO- nak voltak kisbuszai, megörültünk, hogy beválthatjuk a jegyünket. Igen ám, csakhogy már minden helyjegy elkélt. Így ismét maradt számunkra a „jól bevált” colektivós utazás. Most mindenesetre főúton haladtunk, úgyhogy egész kellemes volt. Az autópálya közepén a semmiből megjelent egy taxi, ami drága pénzért elhozott minket a Tuxtla Gutiérrez-i reptérre. Innen repülünk ugyanis Mexikóvárosba, ahol még alszunk egyet, mielőtt Magyarország felé vennék az irányt. Reméljük, sikerült egy kis bepillantást engedni a nem mindennapi mexikói közlekedésbe!

És egy pink busz a végére - felszállás csak csajoknak!