A guadalupei Szűzanya története

Szerintem elég sokan emlékszünk még (legalábbis a hölgyek) Consuelára, minden latin-amerikai szappanopera takarítónőjére, aki a guadalupei Szűzanyára esküdött, hogy igazat mond, mikor megkérdezték tőle, tényleg José Armando-e a Esmeralda gyermekének apja. Vagy valami hasonló. Szégyen vagy sem, én először ezekből a csodálatos alkotásokból értesültem a guadalupei Szűzanyáról.

Aztán eltelt 15 év, már nem nézek szappanoperákat, de amikor erre az útra készültem, szemet szúrt, hogy bizony Mexikóvárosban van a bazilika, ahol a Szűzanya képét őrzik. Felrémlett előttem Consuela, és elhatároztam, ide bizony el kell menni!

Nos a Szűzanya történetéről van egy legenda, mely szerint egy szegény azték fiú, aki mit ad Isten, éppen megtért és keresztény lett, szóval ez a Juan Diego nevezetű legény egy decemberi reggelen, 1531-ben éppen sétált a hegyen, mikor megjelent neki Szűz Mária, és arra kérte, mondja meg a püspöknek, hogy építsenek ezen a dombon egy templomot. Juan Diego így is tett, de a püspök nem hitt neki, bizonyságot akart. Erre a Szűz újra megjelent Juan Diegonak, és kérte, gyűjtse össze a rózsákat a hegyen (ugye decemberben vagyunk), és vigye el őket a püspöknek. Juan Diego így is tett, és amikor a püspökhöz érve kinyitotta köpenyét, ott rózsák helyett a Szűzanya képe jelent meg. Ez a köpeny látható ma a bazilikában az oltár felett.

A belvárosból egy átszállással, metróval el lehet jutni a Villa Basilica megállóig, ott pedig nem lehet eltéveszteni a hatalmas tér bal oldalán magasodó, az 1970-es években épült új bazilikát, mely több ezer ember befogadására képes. Azért új, mert van mellette egy régi is, ami kicsit megsüllyedt az évek során – igazából nagyon megsüllyedt, szabad szemmel is látni, illetve amikor bementünk, kifelé csúsztunk a márványpadlón… Szóval a mexikóiak úgy döntöttek, kell egy újat építeni. A biztonság kedvéért van ott egy kupacon még vagy 5 kisebb templom vagy kápolna is. Ez egyébként jellemző a mexikóiakra (az ország elsöprő többsége katolikus) – úton-útfélen feldíszített Mária és Jézus-képekbe botlunk. Legutóbb például a buszállomáson, a pénztár mögött volt egy alig giccses szentkép, karácsonyi villogó égőkkel körbefuttatva.

Balra a régi bazilika, jobbra a napóra, középen én.

Szemben az új bazilika.

Szóval a bazilika: a tér bal oldalán van az új, mint már említettem, jobb oldalán egy napóra, szemben a régi bazilika egy másik templommal, jobbra hátul pedig a keresztút stációi gigantikus méretben. A régi bazilika mögött domb magasodik, gyönyörűen megművelt kerttel, és benne egy hatalmas szökőkúttal, amiben életnagyságnál nagyobb Szűzmária fogadja a hozzá látogató népeket. Na ezt már nem nagyon tudtuk bedolgozni, annyira fájdalmasan giccses volt. Persze mindenhol tonnaszámra lehetett vásárolni a vallási ereklyéket, a foszforeszkáló Jézus-szobortól a zenélő-villogó műanyag  Szűzmária képekig.

Az új bazilika egyébként nagyon szép és letisztult belülről, II. János Pál és Ferenc pápa is miséztek itt. Az oltár előtt,  egy fa kordon mögött papok ülnek, és a hívők sorba állnak gyónni, gondolom non-stop, amíg a templom nyitva tart. De a legjobb rész maga a köpeny, a Szűzanya képével. Egy arany-ezüst keretben lóg az oltár fölött, de nem lehet csak úgy odamenni, nem ám! Le kell menni egy emeletet, és egy komplett mozgó padlóhálózat van kiépítve, ami oda-vissza viszi a híveket. Nagyon vicces nézni a jobbra-balra mozgó (de igazából egy helyben álló), áhítattal felfelé tekintő népeket. 

Az új bazilika belülről

A guadalupei Szűzanya személyesen

Ilyen szép háttér előtt lehet fotózkodni

A bazilika is nagyon szép, de igazából a kertek tetszettek nekem a legjobban. Egy jó kis családi program ide ellátogatni, nézelődni, imádkozni, ebédelni a számtalan sátor egyikében. Na meg persze fotózkodni az iszonyatosan giccses, beállított hátterek előtt, ahol egy színes lóra felülve, virágokkal és szalagokkal díszítve kapnak minket vagy a kiccsaládot lencsevégre, háttérben természetesen az elmaradhatatlan guadalupei Szűzanya portréjával.

Egy a sok kis templom közül, a kertben

A felfoghatatlan szökőkút. Egyebet nem tudok hozzáfűzni.

És ez csak egy sima metrómegálló...

Guadalupe után még maradt némi agykapacitásunk ellátogatni a Diego Rivera múzeumba, ami tulajdonképpen egy darab hatalmas falfestmény. Mint már említettem az előző bejegyzésben, ő Frida Kahlo férje volt, Mexikó ikonikus alakja. Apró adalék, hogy Frida és Diego bújtatták Trockijt mexikói emigrációja során.

A kép címe: Egy vasárnap délutáni álom az Alameda parkban. 15.6 méter hosszú festményről beszélünk, ami felvonultatja a mexikói történelem valamennyi jelentős szereplőjét, Corteztől Benito Juárezig, nagyjából időrendben. A kép középpontjában áll La Calavera Catrina, az elegánsan öltözött csontváz, ami gyakran felbukkan mindenféle ábrázolásban, és a Halál megtestesítője. De felfedezhetjük az alakok között Frida Kahlót, Diegót többször is, illetve a szemfülesek megtalálják I. Miksa mexikói császárt, Ferenc József legidősebb öccsét, a jó öreg Habsburg - famíliából. 

Szerencsére van egy méter hosszú magyarázat a kép előtt, így nem magunktól kell kitalálni, ki kicsoda. Egy jó órát el is töltöttünk ezzel a mókával.